Új Mercedes-Benz GLA - Hey Mercedes!
Az A osztályhoz hasonlóan, a GLA-nak is a belseje ”üt” igazán. A jobban felszerelt kiviteleknél a két egybeépített nagyobb képernyő és a turbinákat mintázó levegő beömlők rendesen megalapozzák a hangulatot.
Ez után minden kisebb, rosszabb felbontású és kevesebb képernyős műszerfal régimódinak számít.
Természetesen itt is elérhető a MBUX, a Merci új, hangvezérléssel is működő irányító rendszere és egy halom vezetési segéd.
Az X156-os belső kódú előd 2013 és 2020 között volt forgalomban, de a Mercedes/Renault/Nissan együttműködésnek köszönhetően Infiniti Q30-ként is legördült a futószalagokról. Az újdonságnak a méretei a következőképpen alakultak: a hossza 4410 milliméter, a szélessége 1834 mm, a magassága pedig 1611 milliméter, az utóbbi érték közel tíz centivel múlja felül az elődöt.
A méretekből következik, hogy az autó a kompakt prémium crossoverek táborát gyarapítja. Ez az elnevezés, az általában városban használt divat terepjárókat jelöli.
A Mercedes újdonsága kilóg a sorból, mert nem csak az első kerekeit tudja hajtani, hanem a 4MATIC rendszer megrendelése esetén, az összeset is. A hajtásrendszer korszerűsödött. Az elődnél alkalmazott elektro-mechanikus technikát, hat tárácsával ellátott tengelykapcsoló váltotta fel, aminek jóval kifinomultabb a vezérlése.
Eco és Comfort állásban a hajtás 80 százaléka jut előre, Sportban ez 70 százalékra változik. Terep módban, már 50-50 százalék a két tengely közötti nyomaték elosztás. Aki megrendeli a 4x4-es hajtást, annak alapáron jár a Off-Road Engineering csomag, aminek része a 2 és 18 km/óra között aktivizálható lejtmenet-vezérlő. A csomag részét képezi még a spéci első lámpa, ami sötétben segíti terepezést.
Az első időkben két sebességváltót, két benzin motort és két teljesítményben elérhető dízel erőművet lehet kombinálni az első és a 4x4 hajtással. A belépő szintet a Renault-kban, Nissanokban és a Daciákban is használt 1332 köbcentis turbómotor jelenti, amely a csillagos autóban 163 lóerőt és 250 Nm-t produkál.
Egy lépcsővel fölötte ott a GLA250, amiben kétliteres turbómotor és 8 sebességes dupla-tengelykapcsolós váltó található. Itt 224 lóerő és 350 Nm áll rendelkezésre.
Dízel fronton, a nemrég bemutatkozott kétliteres került a gépháztető alá. Ez 150 lóerővel és 320 Nm-rel mozgatja a GLA-t, a 220d már 190 lovat és 400 Nm-t tud. A zöldek örömére még idén érkezik a harmadik generációs hibrid rendszerrel szerelt kivitel és természetesen a teljesen elektromos változat is (EQA).
A 425 literes rakterű autó, elfektetett hátsó ülésekkel 1420 literes helyet kínál a csomagoknak. A felszereltségi szintek között akkor a választék, hogy el lehet veszni közöttük: Sport, Sport Executive, AMG Line, AMG Line Premium, AMG Line Premium Plus és a sort zárja az AMG Line Executive.
Benedek Attila