A Volvo a Teslára tekint: megérkezett a Polestar 2

Ebben a szép új világban népszerű YouTube-sztárként megéri második csatornát indítanunk, hogy ott kísérletezzünk egy új irányvonallal, anélkül, hogy elveszítenénk az eredeti közönséget. Nos, valami ilyesmit csinál a jól bejáratott autómárka Volvo, amikor leteszteli a Performance leányvállalatának legújabb szülöttét, a Polestar-t: a svédek anélkül tehetik meg ezt, hogy rontanák a statisztikáikat a törzsvásárlók körében.
A Volvo a Teslára tekint: megérkezett a Polestar 2
 

 

Mert a Polestar sok mindent másképp csinál, mint a bejáratott márka. A Polestar-nál kizárólag elektroautókat találunk, amiket online tudunk megvásárolni. Ezt a két dolgot a Volvo szívesen bevezetné a Volvo-modelleknél is, ám ekkora kockázatot egyelőre nem mertek bevállalni.

Az első önálló modell a Polestar 1 volt, ami 2019-ben került a gyártósorra. A Plug-in-Hybrid 150 kilométeres, elektromos hatótávolságával és mintegy 600 lóerős rendszerteljesítményével rá is szolgált 52 millió forintos árára. Ezt követi a Polestar 2, amit idén dobnak piacra.

És míg a Polestar 1 a teljesítmény felső határát célozta be, a Polestar 2-nél már jóval fontosabb szempont volt, hogy a szélesebb tömegek felé is eladható legyen: valahogy úgy, mint a Tesla 3 modell esetében. Hogy a 12 milliós Tesla konkurenciája lehessen, a Polstar árát ezúttal 14 millió forint körülre lőtték be.

Ám az első 12 hónapban ennél is jóval borsosabb, 20 milliós áron lehetett hozzájutni: mondván, aki az elsők közt szeretné tesztelni az új autót, annak mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. A Volvo ebben is a Tesla stratégiáját követte, a Model 3 ugyanis az elején még 20 millió 700 ezer forintba került.

Egy limuzinhoz képest a Polestar 2 igen magas, ezt a formát a svédek “fastbacknek” nevezik. Egy elektroautó esetében ennek lenne is értelme, hiszen a magas kialakítás kellő helyet teremt a padló alatt elhelyezkedő akkumulátornak. Ám a Volvo nem csak itt, hanem a beltéren végigfutó középső konzolban is elhelyezett a 324 cella 27 moduljából néhányat.

Az akku összkapacitása 78 kWh, ez 500 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé. Az akku szolgáltatta energiát két elektromotor osztja el egymás közt, ami az autó egy-egy tengelyén foglal helyet. Összesen 300 kW-s, azaz 408 lóerős teljesítményt tesznek lehetővé. Fordulatszámban a Polestar csúcsteljesítménye 660 Newtonméter, míg a 100-as sebességet kevesebb, mint 5 másodperc alatt éri el.

A Polestar az infotainmentben is valami újat kísérel meg: ők az első autógyártó, aki az internetóriás Google-t ilyen mértékben beengedi az autóba. Az infotainment a Google okostelefon-szoftverján, az Androidon alapul és tartalmazza többek közt a Google Assistantet, a Google Maps-t és a lehetőséget, hogy appokat installáljunk a Google Play Store-ból.

A Polestar-modell kizárólag online lesz elérhető, ám ahhoz, hogy a vásárlók élőben is megcsodálják és kipróbálják az autót, bizonyos városokban úgynevezett “Polestar Space”-k nyílnak majd. Minderre pedig Oslóban, az elektromobilitás nem hivatalos fővárosában kerül sor először.

Kapcsolódó cikkek

A legkeresettebb elektromos autók

A legkeresettebb elektromos autók

Az osztrákoknál a KIA e-Niro uralja az eladásokat.

Trendi elektroautó a városiaknak: megérkezett a Honda e

Trendi elektroautó a városiaknak: megérkezett a Honda e

Jól néz ki és kissé drága, ám ehhez képest keveset nyújt

Megjelent az új Mercedes GLA

Új Mercedes-Benz GLA - Hey Mercedes!

Megjelent a második generációs GLA, ami komfortosabb, kifinomultabb és jobb terepjáró, mint az elődje.